A baranta mozgalom idén ünnepli 25 éves évfordulóját, amit az Országos Baranta Szövetség egy emlékkönyv készítésével is meg akar ünnepelni.
A fokozatok a Baranta felnőtt rendszerében a régi pusztai tízes harci rendszerek elvét követik, míg a Csíkóbaranta esetében négy fokozat készíti fel a gyermekeket az ifjak közösségéhez való csatlakozásra. E melkedő rendben mutatják meg, hogy az adott barantázó milyen mértékben birtokolja az elődei által reá hagyományozott harci örökséget, valamint, hogy milyen mértékben képes ezt alkalmazni és fejleszteni.
Az emelkedő tízes rendszerhez a népi állatmegfigyelések harci értékeit társító régi magyar, magyar tájnyelvi és kun állatmegnevezések tartoznak.
A vizsgázott jogosult öltözetén, veretes övén megjelölni a teljesített fokozat szimbólumát, rovásjeleit. A fokozatok odaítélése során a vizsgabizottság azt a tényt jelzi, hogy az elvárt testi-, lelki-, erkölcsi képességek, készségek és tartalmak magasabb szintre emelkedtek /közeledve a harcos szintjéhez/.
A személyiségfejlődés egyes állomásai új és új kihívásokattartalmaznak. A Barantában az egyes állatnevek (a hivatalos megnevezés vastagbetűvel) a harci, szellemi képességek egy-egy szintjét jelölik az alábbi táblázatok szerint.
Csikó1 | Kiscsikó | Még nehezen szakad el a szülőktől. |
Csikó2 | Fakó | Szertelen. |
Csikó3 | Pej | Nem szabad túl sokat nyesni róla. |
Csikó4 | Deres | Találja meg az utat a nagyobbakhoz. |
Fokozat hagyományos neve | A fokozat mai jelentése | Ismert veszélyforrások |
Bodur | Törpe, apró állat: az önvédelem felvállalása. | Túlértelmezi az önvédelem szerepét és az út megkezdését. |
Borsuk | Borz: a teljes odaadással küzdés | Nem képes a másokkal való együttműködésre. |
Burk | Farkas: az együttműködés képessége. | Sokszor úgy gondolja, hogy a csoport, a közösség a saját hiáinak a rejtekhelye. Nem állja a szavát. |
Rüs | Hiúz: óvatosság és kiszámíthatatlanság. | Vérengző, az elsajátított tudást aránytalanul alkalmazza másokkal szemben. |
Bars | Hópárduc: ruganyosság, test és erő optimális összhangja. | Hiú. |
Csanád | Tompa orrú ló: a természet és harcos összhangja. | Sokat dolgozik. Rendszeresen olyan terhet is visz, amit nem biztos, hogy kellene. |
Arslan | Oroszlán: a magabiztosság és nyugalom. | Lustaságra való hajlam. |
Kaplony | Tigris: a harc időpontjának és módjának helyes megválasztása. | Magányos |
Belénd | Bölény: az ősi, ösztönös erők tudatos hasznosítása. Az emberi szellem utolsó harca önmaga ellen. | Van aki nem képes önmaga valóságával szembesülni. |
Tepremez | Rendíthetetlen: a népet jelképező tökéletesedő harcos, a képességek teljessége nem más, mint az ember teljessége. |
A baranta szó elsősorban az ország olyan nyugati és déli peremvidékein maradt fenn, ahol a lakosság összetétele többségében magyar volt (Somogy, Ormánság, Göcsej, Őrség). A szépirodalomban a legtöbb alkalommal Kodolányi János műveiben találkozhatunk vele.
A szó jelentése: fegyveres vetélkedés, megmérettetés, harc; harcra, hadjáratra való felkészülés; törvényesen alkalmazható erőszak, illetve ennek alkalmazása. A kunoknál zsákmányszerző utat jelent. A környező szláv nyelvű országokban pejoratív értelemben állatok elhajtását, zsákmányolást jelent. A kirgizeknél gyorsan közlekedő lovas csapatot, a kazakoknál az erőszak jogos alkalmazását. Az ujguroknál 1990-ben még külön faluban laktak a barantázók. Egyes kaukázusi népeknél a fegyveres gyakorlatok helyszínét, a legkorábbi írott források szerint pedig a nap harcosait, illetve a nappal szövetséget kötött férfiak közösségét jelenti.
A Somogyvár környékén fennmaradt szokás szerint a barantázók a régi törzsszövetség valamikori bírájának, a régi törvények oltalmazójának (harka) voltak a felesküdött, különlegesen kiképzett segítői. Olyan harcosokat takart, akik a fegyverforgatásban való kiválóságuk mellett a legmagasabb erkölcsi, morális követelményeknek is megfeleltek.
Míg a keleti stílusokban a mesterek generációi századokra visszavezethetők, a baranta esetében csak kulturális folyamatosságról tudunk. A professzionális harctudással rendelkező korai katonai csoportok felkészítési, személyiségformálási rendszereire mintegy 1300 év távlatából vannak információk.
A régi magyaroknál nem teljesen különültek el az egyes foglalkozások, ezért a közösségek tagjainak harci „előkészítése” társadalmi alapfeladatként jelent meg. Az úgynevezett baranta-képességeket mintegy 500 éve folyamatosan korlátozták törvényi rendeletekkel és helyi szabályozással.
Először 1928–41 között kezdték meg a (magyar) harci mozgások gyűjtését, amit az 1990-es évek elején az akkori szentendrei Kossuth Lajos Katonai Főiskolán Vukics Ferenc folytatott tovább. Ekkorra tehető e stílus kialakulása is.
Bár a kilencvenes években kezdték rendszerbe foglalni, a baranta legkorábbi változatának a 9. század előtti időkben még létező alakulatot tekintik, ez az úgynevezett baranta had. E csoport a magyar törzsek szövetségének egy kivételes képességű, törvényeket és szokásokat védő harci alakulata volt.
Rekonstruálni a képességek jelentős részét megőrző, a hagyományokhoz ragaszkodó magyar pásztorkultúra alapján próbálják. A legtöbb mozgásos elemet a harci és eszközös táncok (pl. botolók) őrizték meg. A néprajzi kutatások kimutatták, hogy ezek mintegy „iskolagyakorlatai” voltak a valódi harci képességeknek. A mozdulatok elsősorban a harci törvényszerűségeket, és nem a zene alapritmusát követik. Mivel a harci tartalommal rendelkező táncok, az ősi küzdelmi vetélkedések, játékok áthagyományozása, a fegyveres gyakorlatokra történő felkészítés folyamatosnak tekinthető, a baranta nagyon korai tartalmakkal is rendelkezik.
A stílus mai formája a két újraalapító személyéhez köthető. Vukics Ferenc a gyalogos, Könczey Bence a lovas képességek rekonstruálását irányítja.
Ma 105 helyszínen közel 3000 fő foglalkozik barantával Magyarországon, Romániában, Szlovákiában és Szerbiában. Jelentős baranta-központok alakultak a Székelyföldön és a Felvidéken. 2005 óta a Magyarországi Harci-művészetek Össz-szövetségének tagjai.
Tervei szerint a baranta alapvetően nem egy „mester” összefoglalt mozdulati- és személyiségformálási struktúrája kíván lenni, hanem egy nép kultúrájának harcban történő megnyilvánulása.
A baranta elsősorban a katonai osztályoknak (harci rendeknek) a mozgásanyagát, felkészítési struktúráját foglalja össze; ezek száma egy tucatra tehető.
Mint a régi idők magyar hadseregében, a barantában is előfordul a lovasíjászat.
A mozgásanyag kialakításában fontos szerepet játszanak a régi fegyveres- és eszközös harci táncok, tehát a baranta számos harcnemmel foglalkozik, a nagy távolságra ható hagyományos fegyverektől a közvetlen közelharcig. A legfontosabb fegyvereik: íj, szablya, kard, rövid- és hosszúbot, fustély (ez is egy botféleség), kelevéz, kopja, fokos, pajzs, csatabárd, ostor, csatacsillag, kés. A baranta a különféle fegyverek harci helyzetben való alkalmazására törekszik, így gyakorlatilag az összes fegyver, melyet a gyakorlás során használnak, a versenyeken is megjelenik, természetesen megfelelő védőfelszerelés kíséretében. Így rendeznek párbajt például a szablyavívásból, lándzsavívásból, fokosvívásból, de a folyamatos fejlődésnek és kísérletezésnek köszönhetők az ostor- illetve az íjászpárbaj versenyszámok is.
Lovas (ráró) és gyalogos (thug) szakágakra oszlik. Mindkét szakág 10-10 versenyszámban méri össze a képességeit. Kétféle versenyt rendeznek: a baranta harci játékok szinte minden versenyszámot szerepeltetnek, míg az oslu barantában mindig csak egy versenyszámban indulnak. Az oslu versenyeken általában csak olyan versenyzők indulhatnak, akik az összetett versenyeken is indulnak. Bajnoki címet azonban csak összetett versenyeken lehet szerezni, mivel a baranta nem bátorítja az egy-egy versenyszámra szakosodó specialisták képzését. A versenyeken sokszor csapatok is indulhatnak (többnyire 3-6 fővel).[1] A csapatharcok kiválóan fejlesztik a közösségben való együttműködést, ami a való életben is kamatoztatható képesség.
A puszta kezes harcban megkülönböztetnek kultikus birkózást (övbirkózást), valamint harci birkózást (böllönt). A pusztakezes technikák jellemzője, hogy a küzdelmet befejező feszítő, fojtó mozdulatok legtöbbjét már álló helyzetben kialakítják, a földharc során már csak szorosabbra fogják.
A lovas szakág a lóval való együttműködés egy olyan fokát követeli meg a lovasoktól, ahol a ló irányítását, harci alkalmazását mindenféle kényszerítő eszközök (pl. lószerszám) nélkül kell végrehajtani.
A baranta fontos sajátossága az a speciális nevelési és közösségformálási rendszer, amely a hagyományos magyar életfilozófián és szimbólumrendszeren alapszik. A stílus nem véletlenül nevezhető harcművészetnek: a magyar népi kultúra, a szokások, a hagyományos értékek és tudásanyag ismerete mellett a barantásnak ugyanolyan jól kell tudnia forgatnia a botot, vívnia a fokossal, vagy éppen használnia az ostort, ahogyan népi táncokat járnia, népdalokat énekelnie, vagy éppen magyar költőinket, íróinkat ismernie. A baranta magyarhoz illő felfogásra nevel és sajátos kultúrát igyekszik létrehozni. Hívei szerint a hagyományokat a barantázó nem őrzi, hanem megéli, teremti, így válik szerves részévé a magyar kultúrának. A baranta megalkotása során is előnyben részesítik a régi magyar szavakat: például többen használják a csapatversenyek elnevezésére a tömén kifejezést, amely eredetileg tízezret, átvitt értelemben pedig sokat jelentett.