A baranta mozgalom idén ünnepli 25 éves évfordulóját, amit az Országos Baranta Szövetség egy emlékkönyv készítésével is meg akar ünnepelni.

Éppen ezért felkértekl, hogy írjam meg a csapatom és önmagam barantás történetét, és válaszoljak olyan kérdésekre, hogyan kerültem kapcsolatba a barantával, milyen személyes élményeim vannak. Nagyon megtisztelőnek találtam a felkérést, csak sajnos mindig volt valami elfoglaltságom, ami miatt nem tudtam erre elég időt szánni. A határidő már vészesen közeleg. Gondoltam megírom a dolgot és itt is közzéteszem.

Barantázni jó dolog, és sok más társammal együtt hosszú évek óta űzzük. Én kb. 16 éve barantázok, ami rengeteg idő. Ezalatt az idő alatt egy friss diplomás fiatalemberből sokgyermekes családapává váltam, többször munkahelyet váltottam és egyszer még lakhelyet is. Még egyetemista voltam, amikor először hallottam a barantáról. Az egyetemi kollégiumban lakott egy srác, akit Nagy Zoltánnak hívtak, mindenki Joe-nak szólította. A baranta mozgalomban ezen a néven is ismert, de azóta kiérdemelte a megtisztelő Medve nevet is. Nos, róla hallottam, hogy valami fura magyar harcművészetet űz, barantázik. Nem foglalkoztam vele sokat, de az információt eltettem a fejemben. Mai szemmel már kinevetném saját magamat amiatt, hogy akkor nem éreztem szükségét a rendszeres mozgásnak. Pár évvel később az egyetem után csak megérlelődött bennem a gondolat, hogy mégis szükségem lenne arra a bizonyos rendszeres mozgásra, és jelentkeztem edzésre.

Akkoriban Budapesten még csak egy egyesület létezett, a Zrínyi, aminek az edzései a XIII. kerületi Jász utcában zajlottak. Nem éreztem magamat különösebben tehetségesnek, a botforgatásokat is igencsak nehezen tanultam meg felnőtt fejjel. Az ostor használata megoldhatatlan problémát jelentett. Az első egy-két évben repedt el bordám, tört el bokám az edzésen, de ez nem szegte kedvem. Felépülésem után folytattam. A hétvégi programokban, versenyeken, bemutatókon akkoriban nem vettem részt, többnyire a hétköznapi edzésekre jártam. Egy kicsit kívülállónak is számítottam emiatt. Igaz, nem is égtem ki benne, mint sok más fiatalember, akik már régen abbahagyták.

A Jász utcából átköltözött a Zrínyi a II. kerületi Szent Angéla ferences iskolába. Az iskola központi helye, nagy tornaterme és udvara ideális helyszínné tette, ahonnan később a saját központ érdekében költözött el a baranta, de nem teljesen. Itt Benis Miklós és Janov Janka indítottak egy gyerek baranta foglalkozást, a 3-4 évesektől a 11-12 éves korosztályig várták a gyerekeket. Érdeklődők voltak, nem sokan, de nem is kevesen. Segítőket kerestek, akik később akár át is tudják venni a gyerekcsapatot. Kovács Tamással együtt jelentkeztünk. Ő egy-két éve barantázott, nálam nem sokkal, de idősebb és tapasztaltabb volt. Sajnos jó régóta már nem barantázik, de szerencsére még nem felejtette el, hogy létezünk. Nem sokkal később Miklós és Janka összeházasodtak, és új életet kezdtek, emiatt nem tudták vezetni a gyerekcsapatot. Tamással ezt ketten vállaltuk el. Akkoriban a csapat Zrínyi Csikó néven futott. Később a Zrínyi elköltözött a Szent Angéla iskolában az újpalotai baranta közbpontba. Nekünk döntést kellett hoznunk, hogy maradjunk, vagy vigyük mi is az edzéseket a központba. Az iskola központi fekvése miatt a maradás mellett döntöttünk, amit nem bántunk meg. Róbert Atya ferences szerzetes, az iskola akkori igazgatója szerencsénkre támogatott minket a helyszín biztosításával.

Tamástól sokat inspirálódtam. Ö egy játékos kedvű felnőtt volt. A foglalkozások színvonalasok voltak, volt benne vegyesen erőnlét, technika, és ami a lényeg, mindig megszakítottuk különféle játékokkal. Mindig játszattuk a gyerekeket, és ebben mi is részt vettünk. Felnőttként is nagyon élveztük a játékokat, foglalkozásokat, és így el tudtuk érni, hogy a gyerekek játszi könnyedséggel megcsinálták a feladatokat. A gyerekek mindig megérzik, ha az a felnőtt, aki foglalkozik velük, élvezik ezt a dolgot vagy sem. Mi jól szórakoztunk velük, ezért ők is. A gyerekeknek, szüleiknek "karizmatikusak" voltunk.

Ekkoriban kezdődött a Baranta aranykora. Vukics Ferencnek sikerült kinevelnie egy jól képzett generációt, akik hajlandóak voltak energiát szánni a barantára. Több új csapat alakult Budapesten, és rengeteg vidéken. Budapesten ekkoriban alakult meg a Budafokos, Kispest, Béri-Balogh Ádám, Máriaremete, Rákosmente csapat. Ezek az újonnal alakuló csapatok mind a gyerekekre vagy a fiatalokra koncentráltak. A Kispest csapata minden évben megrendezett egy gyerekversenyt, amire 100-200 gyermeket össze is tudtunk szedni. A vidéki csapatok közül a miskolci csapat és a gödi Búzaszem jelentek meg ezeken a versenyeken nagy számmal. Időközben a baranta központban Falatovics Ádám szintén alapított egy Zrínyi Csikó csapatot. Az egyik versenyen összekeverték a két csapatot az eredmény hirdetés során, és az újpalotai Zrínyi Csikó helyett a II. kerületi, azaz a mi csapatunk vette át a győztesnek járó serleget. Természetesen a serleget átadtuk nekik, miután kiderült a félreértés, de rosszul esett a dolog mindkét csapat tagjainak. Ekkor Tamás társam előállt az ötlettel, hogy nevezzük át a csapatot Buda Barantára. Jó sok évig még ilyen néven futott a csapat.

Időközben Tamásnak megváltoztak az életkörülményei és a céljai, és elvált tőlünk. Összebarátkoztam az egyik helyi testnevelőtanárral, Czakó Bencével. Ő íjászatot is oktatott, és besegített nálunk is íjászat oktatással. A gyerekek nagyon kedvelték ezeket a foglalkozásokat, pedig sokat üvöltöztünk velük, hiszen veszélyes foglalkozáson a rendet valahogy fenn kellett tartanunk. Végül egy hozzám hasonló lelkes fiatalember a Zrínyiből beugrott Tamás helyére, Bank Dániel. Ekkor már a közelben lakó Füstös Zoltán is hordta hozzánk gyermekét edzésre, őrá azóta támaszkodhatok. Danival sokat dolgoztunk együtt. Eljártunk közösen futni. Edzőtáborokban is együtt mozogtunk. Rengeteg friss és hasznos tudást hozott magával a Zrínyiből. Hasonló temperamentumúak voltunk. Mind a ketten informatikusok, sokszor össze is keverték a nevünket. Sajnos ő később külföldre költözött, ott találta meg a számításait.

Előfordul, hogy a programozás során létrehozott programokat a felhasználók időnként olyan dolgokra használják hatékonyan, amit az alkotója még csak nem is sejtett. A barantás képzés során még gyakrabban fordul elő, hogy a gyermekek olyan tudást szereznek, amit az oktatójuk nem is gondolt volna. Előfordult velem, hogy még nem oktattunk két kezes botforgatásokat, de versenyre készülve a gyerekek megpróbálták és azonnal ment nekik. Szintén versenyre készülve nem volt elég önbizalmam, és nem gondoltam volna, hogy lesz elég tudása a tanítványaimnak egy színvonalas bemutatószám létrehozására, de ők megoldották. Azokból az alapgyakorlatokból, amiket oktattunk, színvonalas bemutatószámot raktak össze egy-két foglalkozás alatt, nem kellett szégyenkeznünk a versenyen. Az mindig külön öröm volt számomra, ha egy tanítványomról kiderült, hogy sokkal többre volt képes, mint mi vagy ő gondolta volna. Azóta már az a dolog is megtörtént, hogy egy-két tanítványunk túlszárnyalt minket tudásban. Volt olyan gyermek, akik még Benis Miklósnál kezdett barantázni, és egy másik fővárosi csapatnál azóta is küzd, őrá nagyon büszke vagyok. Az idei edzőtáborban megjelent egy gyerek, aki már több, mint 5 éve abbahagyta ezt a sportot, de most érdekelte újra a dolog. Ezek mind szép emlékek.

Külön ki kell emelnem az egyik tanítványunkat, Albaz Szilárdot. Ő autisztikus tünetekkel kezdett nálunk sportolni 8 évesen. Folyton összekeverte a bal meg a jobb lábát. MIndig mondtam neki ,,Szilááárd! Bal láb van elöl! Bal! Másik Bal!''. Ö hihetetlen türelemmel járt viselte el ezeket a megpróbáltatásokat. Nemrég 18 évesen megnyerte a Balassi kupát két kategóriában, kesében és öskűben (utánpótlás és felnőtt kategória). Ki lehet jelenteni, hogy ígéretes tehetséget sikerült kinevelnünk.

Mindig kedden és csütörtökön késő délután tartottuk a foglalkozásokat. Sokszor előfordult, hogy egész nap esett. Az iskola félúton volt a munka- és a lakóhelyem között, úgyhogy munkából egyből ide jöttem. A buszon ülve még esett, de már gondolkoztam egy kicsit, hogy mi legyen az aznapi tematika. Sokat rögtönöztünk. A lényeg, hogy mire megérkeztem, kipakoltam a felszerelést az udvarra, a nap már kisütött és kezdett felszáradni az udvar. Volt úgy, hogy egész héten esett, de barantára csak kisütött a nap. Az időjárásra nagyon jellemző a periodikusság, de ezt a fajta mintázatot egy idő után nem tekintettem véletlennek. Mintha Istennek is tetszett volna az, amit csinálunk. Ez egy nagyon szép időszak volt számunkra.

Danival amiatt volt kifejezetten hasznos a kapcsolatom, mert naprakész tudása volt. Akkoriban a Baranta óriási fejlődésen ment keresztül. A baranta folyamatosan fejlődött. Rendszerezték a tudásanyagot, foglalkozásvezető képzések indultak, de folyamatosan szigorították és hónapról hónapra átalakították a vizsgakövetelményeket. ( Én így étem meg ezt a dolgot.) Megalakult az Országos Baranta Szövetség, ami a csapatok számára is szigorú feltételeket alkotott. Ami megnehezítette sokunk életét. Dani ezen követelmények megugrásában rengeteget segített a csapatnak. Aztán az aranykor elmúlt, utána már nem történtek eget rengető dolgok. Ennek legnyílvánvalóbb jele a baranta központ megszűnése volt. Számunkra ez abban realizálódott, hogy kevesebb volt az érdeklődő és kevesebben barantáztak. Csökkent a csapat létszáma, nehezebb volt embert találni. A gyerek versenyeket ekkor már nem rendezték meg.

Voltak csapatok, amik meg is szűntek, de volt más csapat is, ami hasonló problémával közdött, mint mi. Ekkor jött az újabb ötlet, nem tőlünk, hanem a Máriaremete csapat vezetőjétől, Botos Zoltántól, hogy egyesítsük a Máriaremete, a solymári Király Sólymok felnőtt csapatát és a Buda Barantát. Kellett ezen gondolkodni egy ideig, de végül Danival rábólintottunk. Ekkor lett egy jó gyerekcsapatunk, a szombati foglalkozásra vártuk a felnőtteket is. Lett három emberünk, akik tudtak foglalkozásokat tartani, és még segítséget is tudtunk kérni más csapatból. Ilyen beugró ember volt akkoriban Litkei Máté. Az egyesüléssel pár évre megállítottuk az enyészetet, és még bővülni is volt energiánk. Ekkor nyertük el végleges nevünket a Királyi Sólymok Buda Baranta HMHSKE-t. Hivatalosan bejegyzett civil sport és kultúrális egyesületté váltunk.

Hála Botos Zoli kiváló szervezőképességének kiváló programjaink voltak. Bemutatót tartottunk renszeresen a pilisborosjenői és a remeteszőlősi falunapokon, a két ünnep között rendszeresen regölni jártunk. Sok országos barantás rendezvényen és versenyen részt vettünk. Versenyeken sportolóink remekeltek. Dobogós helyet szinte mindig tudtunk szerezni.

Indítottunk két új helyszínen is foglalkozást, a II. kerületi Hunfalvy iskolában, és a pasaréti Szabó Lőrinc iskolában. Az itteni foglalkozások kifejezetten Füstös Zoltán (Füfü) szívügye volt, akinek ebbe az iskolába járt a gyermeke. Itt péntek délután is tartottunk foglalkozást. A tapasztalat azt mutatta, hogy amikor kinnt voltunk az udvaron, és íjászkodtunk, ostoroztunk, az érdeklődés mindig megugrott, jöttek az újoncok. A bírkózás, botozás már kevésbé érdekelte őket. A máriaremetei ökumenikus iskolában tartott foglalkozásainkra viszont egyre kevesebben jártak, azt a Hunfalvy megnyitásával egy időben meg kellett szüntetnünk. Az iskolákból végül a koronavírus és a szigorú lezárások űztek ki minket. Ez az időszak igencsak megviselte a csapatunkat. Csak szabadtéri edzéseink voltak. Azóta Botos Zoltán jó kapcsolatainak hála, találtunk egy új helyszínt, az Astoria melletti Magyarok Házában. Jelenleg itt vannak foglalkozásaink.

Nem tudni mit fog hozni a jövő, de gyanítom, hogy a baranta mozgalom számára a mélypont a lezárások alatt bekövetkezett, és a baranta innentől kezdve újra a gyarapodás útjára fog lépni. Visszatekintve, az elmúlt majdnem két évtized alatt hatalmas társadalmi tőkét halmoztam fel. Rengeteg embert és sok jó kapcsolatot építettem ki. Ha van valami célja, hogy egy közösséghez tartozzunk, akkor ez az.

2022. 09.10.
Seres Dávid